__________________________________
A Phi Divízió Phi-Nesse WFMS szoftver rendszere a munkaerő
tervezésére és beosztására szolgál. Szabványosítja és automatizálja a
munkabeosztás-tervezés folyamatát. A szervezet szabaddá válik saját
kitűzött céljai elérésére.
Minden szolgáltató legfőbb célja, hogy hatékonyabbá tegye a működését, és közben
még ügyfelei elégedettségét is növelje. Ahol a szolgáltatás, vagy a termékek
előállítása különböző kompetenciájú, nagyszámú dolgozóból álló erőforrást igényel,
az optimális feltételek megteremtése különleges kihívást jelent: a megfelelő
embereknek kell a megfelelő időben és helyen a megfelelő munkát végezniük.
Az alkalmazottak a vállalat legértékesebb és legköltségesebb erőforrásai,
ezért felbecsülhetetlen az optimális munkaerő-beosztás jelentősége.
Ha az elvégzendő munka bizonyos periódusban - egy korábbi megfigyelési időszak
alapján - közelítőleg tervezhető, valamint ismerjük a dolgozók teljesítményét és az
időbeosztással kapcsolatos igényeiket, akkor a munkabeosztás már csak
matemaikai feladat. A munka törvénykönyv szabályozásait és a kollektív szerződés a
dolgozókat védő jogszabályait is figyelembe véve az elérhető legkisebb veszteség az,
amikor a dolgozói munkabosztások négyzetei egy adott időszakban a lehető
legpontosabban követik a bejövő hívások görbéjét.
A Phi Divízió hiánypótló, egyedi programcsomagja a statisztikus matematika
eredményeit ötvözi különböző visszaléptető megoldáskereső algoritmusok
heurisztikus kombinációival. E valós, 32 bites Windows kliens-szerver alkalmazás
testreszabásával rövid idő alatt az adott cég igényeihez és jellegéhez alakított szoftver
programot kaphatunk.
Min áll, vagy bukik a munkaerő-beosztás?
- Az elvégzendő munkák típusa és mennyiségének időbeli változása,
- a dolgozók létszáma és hozzáértése, valamint
- a dolgozók igényei és a munkaügyi törvények összehangolása.
A legtöbb cég mindennapi gyakorlatában az egymásnak ellentmondó rengeteg
szempont összehangolására papírt-ceruzát, vagy bonyolult excel táblákat használ
még akkor is, ha rendelkezik munkaerő tervezésre is alkalmasnak mondott
vállalatirányítási szoftverrel. Az ilyen megoldások azonban súlyos béklyóként fogják
vissza a szervezet működését. A következmények: gyenge vevőkiszolgálás,
kihasználatlan bevételi lehetőségek, fölösleges túlórák, vagy improduktív állásidők, és
magas dolgozói elvándorlás.
A Phi Divízió Phi-Nesse WFMS szoftver rendszere szabványosítja és
automatizálja a munkabeosztás-tervezési folyamatot, ezzel ideális
megoldást nyújt a szerteágazó, sokszor ellentmondásos HR
munkaerőgazdálkodási követelményrendszer kielégítésére. A szervezet
szabaddá válik saját kitűzött céljai elérésére.
Milyen előnyöket nyújt a PHI-NESSE WFMS szoftvercsomag
használata?
- Munkaidő megtakarítás a munkabeosztás tervezésnél (közvetlen
költségcsökkenés)
- Munkaidő megtakarítás az ellenőrzésnél (közvetlen
költségcsökkenés)
- Az emberi erőforrás jobb kihasználtsága (közvetlen
költségcsökkenés 10-13%)
- A szolgáltatási szint minőségi növekedése, növekvő vevői
elégedettség (10-13%)
- Az eldobott hívások aránya csökken
- A dolgozói elégedettség jelentősen nő (kisebb fluktuáció,
alacsonyabb oktatási költség, közvetve jobb vevői elégedettség)
Mely területeken használható előnyösen a PHI-NESSE WFMS szoftver?
- Ügyfélszolgálatok, telefonos ügyfélszolgálatok, HR
- Piackutatás
- Bármilyen előre tervezhető, jósolható munkarend esetén: oktatás,
orvosi ügyelet, szolgálat vezénylés: mentők, tűzoltók, rendőrség,
honvédség, tömegközlekedés
A PHI-NESSE WFMS szoftver rendszer
a HR munkaerő menedzsment minden szegmensére kiterjed
- Stratégiai tervezés: mennyi és milyen tudású dolgozóra lesz
szükség a jövőben
- Beosztás megtervezése: munkafeladatok és a dolgozók
összerendelése a követelmények, a dolgozói igények és a törvényi
szabályok figyelembevételével
- Operatív menedzsment: munkavégzés követése, változtatások
menedzselése, terv / tény adatok
- Teljesítmény-értékelés: rövid és hosszú távú egyéni és csoport
teljesítmény mérések
A Phinesse WFMS rendszer alkalmazhatósága
A munkaerőgazdálkodást meghatározó HR vezetési filozófia az eltérő piaci
környezettől, vállalati kultúrától, vezetői stílustól függően más és más lehet. Például a
nagyon erős piaci versenykörnyezetben működő ügyfélszolgálatoknál nincs a
szolgáltatási színvonalnál fontosabb paraméter. Mások inkább a dolgozói
elégedettségre, vagy a költségek csökkentésére teszik a fő hangsúlyt. A "hierarchikus"
és a "demokratikus" vezetési stílusok szintén eltérő igényeket támasztanak a
munkaerőgazdálkodással szemben.
Referenciák
- T-Mobile ügyfélszolgálat: WFMS, Demosztó, Imitátor, Szabadság előfoglaló
program,
- T-Mobile behajtás: WFMS, Csiribiri, Imitátor
- Matáv 1212 ügyfélszolgálat: WFMS CMS integráció, Híváskoordinátori
felügyelő program, munkalap modul
- Matáv Kiemelt Ügyfelek ügyfélszolgálat: WFMS 3 helyszínű Call Center,
Külsős munkaerő beosztó alkalmazás, SAP munkaügyi adatok feladása,
Munkafolyamat Menedzsment integráció
- Vodafone: WFMS, EQ modul, Csiribiri, Imitátor
- ELMÜ: WFMS, Munkalap modul, közvetlen feladások a bérszámfejtés felé
- TITÁSZ: WFMS rendszer, integráció Ericsson alapú Call Centerhez
- Makedón Telecom: WFMS
- Mobile Telecom Szerbia: WFMS, Csiribiri, EQ modul, Dinamikus
szünetbeosztás
- DÉGÁZ: Phinesse WFM, Munkalap modul, közvetlen feladás a bérszámfejtés
felé
- TIGÁZ: Phinesse WFM
- MKB: Phinesse WFM, Csiribiri, munkalap modul
- CIB Bank: Phinesse WFM, Csiribiri, munkalap modul, Szabadságvadász
- TNT Expressz: Phinesse WFM
Workforce Management WFMS
szoftvercsomag - a "beosztó"
Ossza be munkaerejét!
A PHI DIVÍZIÓ a call-center (CC) és workforce (WFM) optimalizálást támogató rendszereivel Közép-Kelet-Európa piacvezető szoftverfejlesztő cége.
WFMS, beosztó, szoftver, HR, munkaerő, munkaidő, beosztás, tervezés, optimalizálás, időbeosztás, munkabeosztás, menedzsment, ügyfélszolgálat, műszakbeosztó, HRMS
|
_____________________________________________
---------------------------------------
Phi-Nesse beosztó modulok:
---------------------------------------
WFMS központi erőforrás-
optimalizáló
- forgalmi adatok tárolása
skillenként,
- a dolgozók és a beosztással
kapcsolatos dolgozói
igények nyilvántartása,
- emberigény-számítás,
- aktuális munkaügyi
szabályoknak megfelelő
beosztás generálása,
- terv-tény műszakbeosztás
kezelés,
- műszakbeosztó riportok,
- optimális szünetkiosztás,
- műszakcserék
adminisztrálása
---------------------------------------
Külső munkaerő tervező
- A forgalmi csúcsokra
gazdaságosan
felhasználható, rövidebb
munkaidejű - külsős
cégektől megrendelt -
munkaerő optimális
beosztását készíti el.
- Megrendeli és
adminisztrálja a szükséges
cégenkénti óraszámokat,
valamint azok
megvalósulásáról
visszaigazolást készít.
---------------------------------------
CsiriBiri műszakcserélgető
- A dolgozók által
kezdeményezett
műszakcserét végzi - a
munkaügyi szabályok
keretein belül - és
adminisztrálja.
- Lehetőséget ad a
szabadnapok tervszerű és a
dolgozók igényeit is
figyelembevevő
szétosztására is
(szabadságvadász).
---------------------------------------
Szünetmonitorozó kliens és
szupervizor alkalmazás
- Híváskoordinátor online
felület, amelyen nyomon
követhető az egyes dolgozók
login idejének és tervezett
szüneteinek megvalósulása.
- Szünetáttekintő, tényadatok
visszajavítása.
- A kliensprogram
figyelmezteti a dolgozókat a
tervezett és tényleges
szünetek közti eltérésekre.
- Vékony kliens, nem
szükséges SQL net
telepítés!
---------------------------------------
Munkalap modul, és / vagy
SAP interface
- A rendszerben tárolt
munkaügyi adatok alapján
elkészíti a dolgozók
pótlékkimutatásait,
bérfeladását, vagy Excelbe
exportálva, vagy a SAP által
MQ-n keresztül fogadható
formátumban. Opcionális.
---------------------------------------
A Phinesse rendszer és
modulok képes ismertetője
Szolgáltatásaink
Egyedi szoftverfejlesztés
Egyedi integrációk
A megvalósított rendszerek
üzemeltetése
Phinesse WFMS demo
(magyar) *
Phinesse WFMS demo
(angol) *
Phinesse WFMS
felhasználói kézikönyv
*
* A .zip fájlok kicsomagolásakor
a Files címszó alatt jelölje be
az "All files" és a "Use folder
names" mezőket!
Kapcsolódó anyagok: